Kérdések és válaszok

Az úrbérrendezés során feltett kérdések és a rá adott válaszok

A rendezésre kijelölt személyek első feladata az volt, hogy a megye összes helységét végigjárva az ún. kilenc kérdőpont alapján, mérjék fel a parasztság helyzetét. A kilenc kérdést úgy állították össze, hogy az minden – az egységes urbárium elkészítéséhez szükséges – tényezőre kitérjen, amely befolyásolja a jobbágyok életét. A kérdőpontra adott paraszti válaszok lejegyzése után az előzetes úrbéri összeírást készítették el, amely az úrbérrendezést megelőző helyzetet mutatja be. Földesurak szerint haladva feltüntették a telkes jobbágyok, a házas és házatlan zsellérek nevét, az általuk használt telek milyenségét, – egész-, fél- vagy negyed telek – a belső telek, a szántó és a rét nagyságát. Külön feltüntették a puszta telkeket, ha voltak, a puszta, ill. használójának nevével együtt, mind a falun kívül, mind a falun belül. Megjegyezték azt is, hogy a falu számára rendelkezésre áll-e elegendő mennyiségű legelő, nádas, van-e szőlőhegy és faizásra alkalmas erdő, hány ökörrel végzik a szántást, természetben adják-e a kilencedet vagy pénzben váltják meg, örökös vagy szabadmenetelű jobbágyok lakják a falut és végezetül azt is feljegyezték, hogy milyen a földesúr magángazdasága. Ezenkívül összeírták az irtásokat is, a rajta gazdálkodó jobbágy vagy zsellér nevével együtt, valamint az irtás használata után járó szolgáltatásokat.

Az összeírásban résztvevő személyek feddhetetlensége elvárt volt, mindemellett esküt is kellett tenniük az alábbiak szerint:

Én N.N., esküszöm az élő Istenre, tellyes Szentháromságra, Atya, Fiú és Szent Lélek Istenre, Szeplőtelen Szűz Máriára és Istennek minden szentéire, hogy én félretévén mindennemű félelmet, haragot, szeretetet, magam saját hasznát avagy kárát és akármi kigondolható emberi tekintetet, mindazokra, amellyekre kérdendő leszek, igazán felelek, mind magam, mind más itt lakosoknak birtokát és akárminémű javait, kárait, vagy fogyatkozásait ezen helységnek igazán megvallom és legkisebbet is amennyire tudom el nem tagadom. Isten engem úgy segéllyen.

Csapod község elöljáróinak feltett kérdések és válaszok eredetijéről készült oldalak:

Kérdések és válaszok

1. Vagyon é és minémű mostanság Urbáriomotok 's' menyi üdeje, hogy az helységtekben bé hozattatott?

Ad 1nd Ezen Helységnek egy része a M. Herczegi Háznak Kapuvári Domíniumához tartozandó, mint hogy most is a Kapuvári Tisztartóság alat vannak némely Gazdák közüllünk, akiknek is volt régi Urbáriuma, és azt az előt mint egy három esztendővel a Kapuvári Tisztházban olvasni hallották, de hogy az mikor hozatott bé a helységben arrul nem emlékezünk. Akik pedigh ő Herczegséginek Sz:Miklosi Dominiumához tartozandók vagyunk, nem tudgyuk hogy valaha Urbáriumunk let volna, hanrm csak a régi bé vett szokáshoz tartottuk magunkat.

2. Volt ez előt más szokássok? És minémő s mikor kezdődött á szerint való köteleségtek?

Ad 2du Hogy az emlétett Urbáriumunk és Szokásunk előt más előbbenyi külömböző Urbarium vagy Szokás let volna helységünkben nemmemlékezünknki vévén azt, hogy a midőn ez előtt circiter 45 esztendővel a P P Benedictusnakbírták egy részit helységünknek, Az ő bírássak alat a minden napi robot aratás üdeiben Szokásban nem voltt, hanem Söjtöri helységnek határában egy tagot szántottunk.

3. Mibül állott eddig való kötelességtek a M. Urasághoz?

Ad 3in Mi az M Uraságnak kész pénzt is füzettünk és robotot is esztendőnként Szolgáltunk.

4. Micsoda és minémű haszon vitélei[1], vagy fogyatkozássai vannak é Helységnek?

Ad 4tu Ezen Helységnek semmi különös haszon vitelei nincsenek, fogyatkozása pedigh leg inkább az, hogy határunk kövecses és a héfig (?) is gyakorta, a víz állások pedig majd minden esztendőben károkat okoznak.

5. Hány hold fölgyö s rétje és minémő vagyon egy egész helyes Jobbágynak? Hány Posonyi mérő megy egy holdban? Lehet é a réteken Sarjut[2] is kaszálni?

Ad 5in Minden egész helyes Jobbágynak vagyon tizenkét hold fölgyő, nimellyeknek pedig, akik Kerék berek nevű rekettyeknek egy részét föl szántották tizenhárom is. A határunk hacsak a késig, és a víz állásnak gabonáinkat meg nem rontyák, középszerű termékenységű. Földeink között a kiket legnagyobbaknak tartunk határunkban, azokban legföllebb 6. köblöt ezen allul 5¼ 45/8, 41/8, 37/8, 32/4, 3 ¼, 22/4, 2¼, 23/8, 21/8, 2, 1¾, 15/8, 11/8, 1 ¾, és legalább öt octált és ehez képest vannak osztva a fél helyesseknek födgyei, réttye minden egész és fél helyes Jobbágynak vagyon 5 darab, melleknek nagyobb részén Sásos, egy része pedig jó és apró Széna terem, akiket nagyobbaknak tartunk terem raitak[3] 2. ezen allul 12/4, 1¼, 1 ¾, 3/8. A réttyeinknek nagyobb részén Sarjút is lehet kaszálni.

6. Minémű és hány napi robotot Szolgál egy Jobbágy s hány marhával? Az oda menetel és viszha jövetet eddig robotban Számláltatott é?

Ad 6in Akik a Kapuvári Dominiumhoz tartozandó egyik helyes Jobbágyak szolgáltak minden héten egy marhás, vagy helyette két gyalogh napszámot, hely adót pedig az egész helyes fizetett 1. F 30 kr és ehez képest Szolgáltak és füzettek a fél helyessek. A kik pedig M Herczegi háznak Sz:Miklósi Dominiumjához tartozandok vagyunk tavali esztendőben tartatott Úr Széke előtt akár gyalogh, akár marhával parancsoltattunk minden két napot.

Ezen kívül Sz:László naptul fogva, Sz István Király napig minden nap marhával, vagy gyalogh a mint az Uraságnak Kívántatott Szolgáltunk. Az Úr Széke alkalmatosságával pedig a két marhás robot minden héten meg maradott, ha pedigh az Uraság gyalogh robotot kívánt az Úr Széknek végezisse szerint a két marhás robot helyet minden héten három gyalogh napszmmal tartozunk, az Aratási minden napi robot mindazonáltal az Úr Székinek rendölisse szerint el maradott. Ezen kívül tartozunk az Egisz helyesek négy marhát öszvőfogván Söjtörre egy szekér fát vinnyi, és az Uraságnak Sz Miklósi Agh hegyen lévő egy darab szőleit dolgozni, és minden esztendőn a midőn az Uraság vadásztatott két nap haitani, gabona hordásban pedig mind egisz, mind fél helyesek egy nap gabonát hordani roboton kívül. A mi kész pénzbéli füzetésünket illeti, valamint az előtt ugy most is az Egész helyessek Hely adót füzetnek 4 F 50 kr a fél helyessek pedig a proportione, a Zsellérek pedig 18 gyalogh napszámot Szolgálnak és 1 F füzetnek, és Karácson előtt egy nap tűzre való fát vágnak, mely szolgálat és kötelesség áta vannak vettetve az emletett Úr Széke által már most a Kapuvári Dominiumhoz tartozandó Jobbágyok is. A robotot egyéb eránt két marhával szolgálunk, parlagh Szántáskor pedig a midőn az Uraság embere szükségesnek itilte ketten négy marhát öszvő fogtunk. A robotra való menetel és vissza jövetelét eddig mindenkor robotban Számláltatott.

7. A kilenczedet mannyi üdőtűl fogva s mibül adatott ki? Volt é ez szokásban a N Vármegyében más Dominiumokban, mit adtatok ezen kívül az Uraságnak esztendőnként s nevezet szerint minémő ajándékot vagy készpénzt vagy mástegyebet?

Ad 7in A kilenczedet sem a mi helységünkben, sem pedig a mennyire tudgyuk az egisz N Vármegyében szokásban nem volt, és azt eddig semmi némő termésünkből ki nem adtuk. Azonkívül mellyeket már előbb el számláltunk a M: Uraságnak semmit nem adtunk.

8. Hány Puszta hely vagyon a helységben? Mennyi üdőtül fogva? S miért pusztultak el, és ki birja mostanában?

Ad 8in Ezen helységben puszta hely nincsen.

9. Eörökös Jobbágyok vattok é? Vagy üdőtöl? Ki telvén szabadon el mehettek?

Ad 9nd Minyájan Eörökös Jobbágyok vagyunk, s az Uraság hite és akarattya ellen házainkbul ki nem mehetünk.

PECSÉT LENYOMATA,

alatta a hitelesítők nevei mellett a saját kezük által illesztett kereszt

Biró Iffju Nagy Ferencz                                    Eskütt Bella István

Eöregh Eskütt Bella Páll                                   Eskütt Katona Ferencz

Eskütt Eöregh Nagy Ferencz                          Eskütt Varga Ferencz

Zárásként a latin nyelvű megjegyzés a nótárius megnevezésével és két pecsétlenyomattal.

A dátum: 1767. június 12.

[1] vételei

[2] A második és a következő kaszálású fű.

[3] rajtuk

Kapcsolat: Biró Endre, endre01@gmail.com
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked.

Haladó beállítások

Itt testreszabhatod a süti beállításokat. Engedélyezd vagy tiltsd le a következő kategóriákat, és mentsd el a módosításokat.